Abbie:

  Nemrég még Harry csak egy álomkép volt számomra, és bármennyire is fájt beismernem, nem igen számítottam arra, hogy egy nap majd egy padon ülve csevegek vele. Amikor rám nézett, nem a sztárt láttam benne, nem a nagy nevet, a hírességeket, hanem csak egy hétköznapi fiút, akinek a tekintetétől hirtelen érezni kezdtem a pillangókat a gyomromban. Olyan hatással volt rám, mint nem sok ember az életben. Egyszerre éreztem, mintha már ezer éve ismerném, és egyben felfedeztem egy teljesen új arcát, amit nem láthatsz a  monitor mögül. A személyes varázsát. Csak reménykedni tudok, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam őt, hiszen lehet hogy nevetségesen hangzik, de már most hiányzik. Már most borzalmasan boldoggá tett, hiszen  nem sok rajongó mondhatja el magáról, hogy a nyárimunkáját személyesen a One Direction tagjai  szerezték neki.

 Tehát másnap rögtön fel is hívtuk a telefonszámot, amit Liam írt a lapra. Legnagyobb meglepetésünkre a titkárnő közölte, hogy már szóltak neki a jelentkezésünkről és szívesen várnak minket egy megbeszélésre. Innen kezdve minden különösen könnyen alakult, az irodában kedvesen fogadtak, felvázolták a munkakörünket, amely legfőképp telefonokra való válaszolásból, és iratok rendezgetéséből állt, a fizetésünk pedig csaknem a duplája volt a Nandosi bevételnek. Hát ilyen egyszerű dolga van az embernek ha vannak kapcsolatai, és elég hihetetlen volt belegondolni, hogy a mi esetben a kapcsolataink a fiúk voltak, és személyesen intézkedtek az érdekünkbe, hogy kétely nélkül azonnali hatállyal felvegyék mindhármunkat. Ez azért elég menő.                                                     Rajtunk kívül még  négy fiatal gyakornok volt, ketten londoniak, ketten pedig Skóciából jöttek dolgozni. De mint kipuhatoltuk, egyiküknek sem volt olyan szerencséje, hogy személyesen a One Direction ajánlotta volna be őket. Egy hét elteltével minden remekül alakult, egészen belejöttünk a munkába, most nem voltak bénázások, meg szerencsétlenkedések, teljesen beilleszkedtünk. Jórészt jegyrendeléseket bonyolítottunk telefonon, valamint a koncerttel kapcsolatos teendőkbe segítettünk be.

-Imádom ezt a munkát! Minden annyira tökéletesen alakul! Egyedül azt sajnálom, hogy nem láttuk őket azóta...

- Annyira félek, hogy sohasem találkozunk velük többet! Hogy ennyi volt a szerencsénk, egyszer szóba álltak velünk, segítettek, majd  másnapra már el is felejtettek, és nyárvégén anélkül kell majd hazautaznunk, hogy legalább még egy alkalom lett volna.-felelt Dáriának Maddie.

Ettől a hideg is kirázott. Szoros copfba fogtam a hajamat, és inkább gyorsan folytattam a munkát. Délután elmentünk  Madame Tussauds-ba, majd kávézni, minden erőnkkel azon voltunk, hogy kiverjük ezt a borzalmasan szomorú gondolatot a fejünkből. Többé kevésbé sikerült is.

A következő reggelen egy levél várt minket gyakornokokat a recepciónál. Végül én bontottam ki, és felolvastam a többieknek.

 Kedves gyakornokok! Ugyan nem rég óta dolgoztok náluk, de eddig teljesen meg vagyunk elégedve mind a hét ember munkájával. Pénteken a One Direction Londonban koncertezik, és az esemény után cég rendez egy hatalmas After partyt, ahova az  rengeteg híresség, és az összes főnök hivatalos. A ti feladatok lesz, hogy az érkező vendégeket köszöntsétek, illetve az asztalaikhoz kísérjétek őket, utána pedig csatlakozhattok az ünnepséghez ti is. Üdvözlettel, a vezetőség.

-Úristen!-kiáltott fel az egyik skót lány.

-Annyira de annyira izgatott vagyok!-kontrázott rá a másik.

 Mi hárman sokat mondóan egymásra néztünk, és tudtuk, hogy ezennel megkaptuk az áhított második esélyt a találkozásra. Most már csak ügyesnek kell lennünk, és kihasználnunk a lehetőséget. Két napunk volt, hogy felkészüljünk a bulira, ugyhogy azt hiszem mondanom sem kell, mivel töltöttük az elkövetkező délutánokat. 

-Muszáj megtalálnunk a tökéletes ruhát és cipőt!-mondta Maddie a próbafülkében állva. körülbelül a századik boltnál tartottunk, és a huszadik ruhát próbáltuk  már fel a mai nap folyamán.

- Valami ami csinos, nőies, divatos, de mégis önmagam lehetek benne.-gondolkodott Ria.

-Higgyétek el lányok, hogy megfogjuk találni.-és teljesen biztos is voltam a szavaimban.

 Dária:

   Csodálatos esésem után egy félórával, egy padon ültünk mindahárman, nem messze étteremtől. Egyenlőre nem volt erőnk haza vánszorogni, mert állás nélkül nem igen tudtunk volna miből taxit fizetni. Nem tudtam, hogy nevessek-e vagy sírjak... Mert azonkivül, hogy éppen most rúgtak ki minket, és munka nélkül valószínűleg utazhatunk haza Magyarországra, valljuk be elég röhejes látványt nyújtott ahogy hatalmasat tanyáltam a csirkehús  kellős közepébe. Mondjuk, elég szánalmas érzés, hogy Zayn, meg a többiek egy teljesen béna idiótának tartanak, és nem volt terveim között, hogy ilyen abszurd módon hívjam fel magamra a figyelmüket, viszont a jó oldalát nézve az esetnek, legalább elmondhatom, hogy találkoztam velük élőben, hacsak egy röpke pillanatra is, és valamilyen szinten tudnak a létezésünkről. Csúcs. 

- Úgy sajnálom, hogy elrontottam mindent! Nem is én lettem volna, ha ez nem velem történik...

-Majd találunk valahogy egy másik munkát, és a srácok legalább viccesnek tartottak!-próbálkozott Abus igen gyengén, de értékeltem, hogy legalább tett egy kísérletet, hiába tudtunk mindhárman, hogy nem túl meggyőzőek a szavai.

-Remélem felvette valaki videóra, és akkor youtube sztárok lehetünk, főleg te szivem!- ölelt meg Maddie. Ezen mindannyian elkezdtünk nagyon nevetni, és lepacsiztuk az eredményes napunkat. Hirtelen megszólalt mögöttünk valaki.

- Hallod ez aztán szép esés volt!- ismertem fel Louis hangját.

-Sikerült feldobnod az eddig unalmas napunkat.-nevetett Zayn.

-Kivéve persze Niall-ét, mert az ő fejébe még mindig nem fér bele, hogy hogyan képes egy élő ember undorodva kiköpködni az ő kedvenc csirkefalatkáit, ugyhogy neki tartozol még egy magyarázattal.-tette hozzá Liam.

 Abban a félmásodpercben amíg hátrafordultam, hogy szembe találjam magam velük, ezer és ezer gondolat cikázott át a fejemben. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy ezután a borzalmasan eseménydús nap, és a hatalmas szerencsétlenségem után, most itt állnak mind az öten mögöttünk, és hozzánk beszélnek. Vagyis éppenséggel most hozzám Havasi Dáriához!!!! Hogy olyan közel állok most Zaynhez, amilyen közel csak álmaimban gondoltam,  hogy éppen az előbb mondta, hogy feldobtam a napját. És...Mit válaszolhatnék ezekre? Hogy javíthatnám ki az előző szerencsétlen benyomást?

-Hát úgy látszik ez nem az én napom.-nevettem végül rájuk zavartan. Így nagyjából ennyi telt tőlem.

-Dária vegetáriánus, nem Niall kedvenc étele ellen van kifogása, csak úgy egyáltalában nem a legkellemesebb élménye amikor egy nagy tál húsba zuhan.- szólalt fel segítségemre Maddie, nem is Niall-nek, hanem inkább Liam-nek címezve szavait.

-Vegetáriánus???-kérdezte meghökkenve Niall, úgy nézve rám, mintha Maddie az előbb azt mondta volna, hogy reggel feldaraboltam a szomszédunkat és megfőztem ebédre.

-Igen kedves Niall, létezik a világon az a szó, hogy vegetáriánus. Tudod, nem mindenki olyan húsfaló Nandos fanatikus mint te, barátom.-mosolygott rám Louis.

-Jólvan, jólvan..-habogta még mindig kétkedő hangsúllyal.

-Mindenesetre nagyon vicces volt, mikor még ti ketten is megjelentetek a színen leborongatva mindent.-vigyorgott Abbie-re Harry, és a szemem sarkából láttam, ahogy a tekintetük összefonódik egy pillanatra.-Mintha magunkat láttam volna, ahogyan otthon bénázunk.

-Annyi különbséggel, hogy nekünk ez a mutatvány az állásunkba fájt...-mondta Abbie.

-Hát csajok legalább több időtök le szórakozni, meg bulizni!-kacsintott rám Zayn. ( Zayn Malik RÁM KACSINTOTTT! úristen!)

-Csak ha nincs bevételünk, akkor nincs miből fizetnünk az itteni albérletet, és utazhatunk egyenesen haza Magyarországra.-válaszoltam.

 Egymásra néztek mind az öten, és láttam rajtuk, hogy erősen tanakodnak. Ők is olyan típusú legjobb barátok voltak, akik szavak nélkül is megértik egymás gondolatait.

-Akkor ez esetben azt hiszem tudunk nektek segíteni.-szólalt meg Liam.- Elővett a zsebéből egy kis papírcetlit és gyorsan szálkás betűkkel ráfirkantott egy nevet, egy telefonszámot, meg egy címet. Majd odanyújtotta Maddienek. Láttam, ahogy az ujjaik egymáshoz érnek egy pillanatra, és az igazságot megvallva féltékeny lettem egy kicsit. A kis mázlista...

-Nem hagyhatjuk, hogy három ilyen vicces és csinos lánynak ilyen csúfos véget érve kelljen elhagynia az országunkat.-mondta Harry.-A rendezvény szervezői irodánknál most éppen van pár szabad hely, amit megpályázhatnátok.

-És elhihetitek, nem sok olyan riválisotok van, akiknek a birtokában van ez a telefonszám és cím.-mosolygott Niall, aki azthiszem egy kicsit már megenyhült irányomba.

-Na meg persze ott kevesebb eséllyel fogsz belelandolni egy tált csirkébe. Bár ahogy elnézlek, te még ezt is el tudnád intézni.-nevetett Louis.- Viszont most már tényleg sietnünk kell, úgy elbeszélgettük az időt, hogy elfogunk késni a stúdióból. Jó volt megismerni titeket.

-Hajrá a munkához, sziasztok!-mondták kórusban a többiek. Már elindultak Harry kocsija felé, amikor Zayn még gyorsan visszafordult, és rámnézett.

-Máskor aztán jobban vigyázz az egyensúlyódra, nehogy kitörd a nyakadat.

És ezzel beszálltak az autóba, és elhajtottak. Ott maradtunk a padon teljesen sokkos állapotban, és amikor már biztosak voltunk hogy hallótávolságon kivülre értek, egy hatalmasat sikítottunk.

- Ha nem lenne bizonyítéknak most itt a kezembe ez a cetli, akkor meg lennék győződve, hogy teljesen megbolondultunk és csak kitaláltuk az egészet.-suttogta Maddie.

- Mintha egy nagy felfújt rózsaszín történetbe csöppentünk volna. Ilyen nem létezik, hogy Harry Styles maga rámnevet, majd közli, hogy nem hagyhatja, hogy három ilyen vicces, és csinos lány hazautazzon. Ezekután kiadnak egy magántelefonszámot, állást ajánlva nekünk, ezzel megmentve a nyarunkat. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ekkora szerencsénk van! Áldjon meg az ég Riácskám az esésed miatt!

-Hát az biztos, hogy ezt a napot sohasem fogjuk elfelejteni.- dünnyögtem, és furcsa mód máris szomorú voltam, hogy elmentek, mielőtt jobban megismerhettük volna őket. Mosolyogva indultunk hazafelé, és akkor még nem is sejtettük, hogy az igazi kalandok még szinte el sem kezdődtek.

-

 Maddie:

  Három csodálatos nap telt el. kifosztottunk jó néhány boltot, esténként hatalmas bevásárlószatyrokkal tértünk haza a túrákról. Ha így fogunk haladni, nem fogunk beférni az albérlet beépített szekrényeibe, mert a cipők, ruhák, kiskabátok száma napról napra csak növekedett. De hát nem tehetünk róla, alsós korunk óta a divat a szenvedélyünk, és a vasárlási vágy az évek során csak nőttön nőtt. Főleg ha az ember egy ilyen metropoliszban tölti a nyarát, ráfér a gardróbjára, hogy kiegészítsék. Végigjártuk a nevezetességeket is, habár én már jártam itt, de Riáéknak új volt volt minden. Szokásunkhoz híven annyi képet készítettünk, amennyit csak bírtunk.

 Most pedig eljött a hétfő, és ki nem gondolná, merre tartunk állásinterjúra...Naná, hogy nem sikerült jobb munkát szereznünk a Nandosnál. Habár igazság szerint nem is vittük túlzásba a kutatást, viszont megígértük Abigélnek, hogyha nem találunk mást, akkor kénytelenek leszünk hétfőn megpróbálni ezt. Juhéé...Repesve várom, hogy főzőcskézzek, takarítsak, meg pincérkedjek. Nem igazán az én stílusom ez az egész. Sőt...                    A One Direction-os beszólása Abusnak, miszerint itt sokkal nagyobb eséllyel találkozhatunk velük, valószínűleg csak egy érv volt, hogy könnyebben elfogadjuk az ajánlatát.  Nem hiszem, hogy pont abba az egy étterembe, pont a mi munkaidőnkbe tévednének be. Az egyszerűen olyan hatalmas szerencse lenne, ami csak nagyon ritkán fordul elő az életben. Azt hiszem, a lélegzetem is elállna, ha megpillantanám Liam Payne-t egy légtérben vele, ahogy rám néz, ahogy hozzám szól. Nem mintha nem lett volna az elmúlt egy évben csomó jó csávóm otthon, de ő mégis teljesen más. Ő Liam Payne!!! Álmaim szerelme, akivel mindennél jobban szeretnék találkozni. Mindenesetre csak reménykedni tudok, hogy idén nekünk is kijár egy pici az extra szerencséből.

  Reggel nagyon sokat gondolkodtunk, hogyan öltözzünk fel. Nem mintha ez döntené el a felvevésünk sorsát, vagy mintha nem adnának úgyis ottlétünk első percében valami egyen polót, de mindenesetre fontos a jó benyomás. végül egy világosbarna miniruha mellett döntöttem, egy telitalpú szandállal, és tollasfülbevalókkal. Dária egy fehér horgolt ruhát vett fel, farmermellénnyel, egy ezüst saruval és egy nagy fehér virággal a hajában, Abus pedig farmer miniszoknyát, egy angol zászlós pólót és egy kék converset választott. Nem tudom, hogy végül a jó összeállításunk, a kedvesnek tűnni próbáló mosolyunk, vagy Abigél komoly, céltudatos hangvétele segített, ahogy az üzletvezetővel beszélt, de végül megkaptuk a munkát, és másnap kezdhettünk is.

***

-Három napos dolgozás elteltével ünnepélyesen kijelenthetem, hogy a legborzalmasabb alkalmazottak vagyunk egész Angliában!- vigyorgott rám Ria, és annyira nevetnem kellett ettől a röhejes, mégis igaz kijelentéstől, hogy a kezembe lévő tányér csörömpölve landolt a padlón. Ma már az ötödik...                                                                                    Igazából ott rontottunk el mindent, ahol csak tudtunk, lehet, hogy túl sznobok vagyunk az ilyen munkához, vagy csak eszméletlenül bénák, de én törtem zúztam, Ria a pénztárgépnél gyakorta totálisan elszámolta a dolgokat, mondjuk sosem volt a matematika királynője, Abus pedig a csirkét hol megcukrozta só helyett, hol szénné égette.Tehát ezek lennénk mi, lehet gratulálni. Körülbelül a kirúgás szélén álltunk, úgy, hogy még egy hete sem dolgoztunk, ami azért szép teljesítmény valljuk be. Itt már nem segített a szép mosoly, a csinos ruha, vagy Abbie meggyőző magyarázkodásai, az egész étteremben utált minket mindenki.

-Kajacsatázzunk!-kiáltott fel Dária, a tőle megszokott brutálisan hülye ötletei egyikével.- mármint persze csak húsnélküli ételekkel!-tette hozzá nevetve.

-Azonnal felejtse el az ötletét, ha nem akarja, hogy most rögtön elbocsájtsam!-dördült fel mögöttünk az üzletvezető hangja. Hupsz.-És Dária fogd a tálcát, az egyik pincér rosszul lett és hazament, neked kell beugranod a helyette. Igyekezz semmit sem elrontani, ha jót akarsz magatoknak.

  Ria grimaszolt egy nagyot, majd éppen készült megfordulni, hogy kivigye a tálcát a vendégeknek, amikor hirtelen mindannyiunk lába földbe gyökerezett. A bejárati ajtó kinyílt és öt srác lépett be rajta. Hát itt voltak mégis. Itt voltak ŐK. Egy pillanatig el sem akartam hinni, hogy ez valójában megtörténik velünk. Félve Abbie-ra sandítottam, és ledermedt arckifejezéséből rögtön tudtam, hogy mégis igaz, tényleg ők azok, hogy a szerencse hamarabb ránk talált, minthogy azt remélni mertem volna. Louis, Harry, Zayn, Niall és....Liam. Farmert viselt, egy lilakockás inggel, és jobban nézett ki, mint bármelyik videóban, vagy képen, jobban nézett ki, mintahogy egyáltalán elképzeltem.

 -Azt Istenért, ne bámulj úgy, mintha még nem láttál volna fehérembert! Nyomás, szolgáld ki az embereket!-ripakodott rá Dáriára a főnök,aki alig állt a lábán az izgalomtól. Igazából éreztem, hogy meg kellene állítanom, hogy nem hagyhatom, hogy ilyen sokkos állapotban kimenjen az emberek közé a konyhából, kimenjen közéjük, de én sem tudtam gyorsan, és logikusan gondolkozni a pillanat hevében. Mire észbe kaptam, már csak a hatalmas csörömpölést hallottam. Basszus.

Egy másodpercig nem is mertem odanézni, aztán megláttam, ahogyan Riának rohadt nagy tehetséggel sikerült az étterem közepén megbotlania, elesnie, és pont arrccal belezuhannia egy nagy adag sültcsirkébe. Ilyan nincs...! A hajáról, az orráról, a ruhájáról, mindenhonnan csöpögött a szósz, meg a hús. Eszméletlen undorral köpködte ki a szájából a csirkedarabokat, a hányás és a sírás szélén állt, és abban a pillanatban tudtam, hogy a szerencsénknek annyi. Már most sikerült totálisan leégetnünk magunkat a fiúk előtt, az állásunktól is elbúcsúzhatunk, mert Dária szuperprodukciója volt az utolsó utáni csepp a pohárban. Abbieval gyorsan kirohantunk hozzá, hogy segítsünk neki feltápászkodni, és letörülközni, futásunkban sikerült még levernünk egy két vizespoharat, meg evőeszközt.

Csak mikor Dária mellé értünk vettük észra, hogy az egész helyen néma csönd van, és mindenki minket bámul.  Aztán hirtelen az egyik asztalnál elkezdtek nagyon hangosan nevetni. Nem kellett odafordulnom, hiszen a hangjukból azonnal megállapítottam kik is ők...

 Dária:

  Zayn felettem volt. Mélyen a szemembe nézett, láttam, hogy ég a sötétbarna szempár, majd lassan az arca megindult az enyém felé. A gyomrom megremegett ahogy ajka az enyémhez ért, egészen megborzongtam a csókjában olyan régen vártam erre a pillanatra. Aztán újra kiakartam nyitni a szememet, hogy megnézhessem az arcát, de Zayn helyett csak a reggeli napsütés vakított a szemembe. Nagyon ásítottam, és elmosolyodtam a szép álom gondolatán. Mit meg nem tennék érte, hogy valósággá váljon...!

 Ahogy oldalra fordultam láttam, hogy Maddie még békésen alszik a mellettem lévő ágyon,ami cseppet sem volt meglepő, hiszen ahányszor csak egymásnál aludtunk, mindig ő volt az aki utoljára ébredt fel. A kis álomszuszék. Arcán hasonló boldog mosoly tükröződött, mint az előbb az enyémen, talán ő is a nagy szerelméről Liam-ről álmodik valami csodaszépet.

Abigél viszont nem volt seholsem. Kimentem a fürdőbe, a konyhába, de a lakás üres volt. Megnéztem az órát, és már jóval elmúlt dél. Hát bizony jól kialudtuk magunkat, ami ránk is fért, hiszen a tegnapi éjszakánk egészen hajnalig húzódott. Vacsora után elmentünk koktélozni, majd meglátogattunk egy két bárt, meg táncoshelyet. Jócskán felavattuk az ittlétünket mint ne mondjak.

Épp kávét készültem főzni, amikor Abbie halkan besurrant az ajtón, kezébe egy nagy szatyorral.

-Merre jártál te kis koránkelő?-kérdeztem tőle halkan, nehogy Maddie-t felkeltsük édes álmából.

-Huu hát szokni kell nekem még ezt az új helyet, nem tudtam sokáig aludni. Nem akartalak felzavarni benneteket, ugyhogy gondoltam járok egyet a környéken, meg hozok egy kis reggelit.

Mire elkészült a kávé, meg kipakoltuk a konyhaasztalra a kajákat, Maddie is kezdett ébredezni, Abbie pedig kapva kapott az alkalmon, és gyorsan kirángatta őt is a konyhába, mert elvileg hírei voltak. Pizsamában tejeskávét szürcsölgetve hallgattunk ahogy Abbie izgatottan belekezd a történetbe.

-Na tehát, miközben lementem a reggeliért, először sokat szerencsétlenkedtem mert nem találtam semmiféle boltot a közelben, ugyhogy elég messzire elsétáltam a háztól. Tudjátok, hogy nem vagyok a tájékozódásiképesség megtestesítője.És találtam egy hatalmas hirdetést, hogy a Nandosba felvennének diákmunkásokat a nyárra. Szerintem egy nagyon jó ötlet, és úgyis gyorsan kell találnunk valami munkát, hogy bebiztosítsuk az ittmaradásunkat, akár már hétfőn kezdhetnénk!

-Abbie! Most komolyan ezzel zaklatsz az első reggelünkön? Mikor körülbelül ötperce vagyok ébren?-nyögte Maddie.

-A Nandosba?? Viccelsz velem? Pontosan tudod, hogy három éve vegetáriánus vagyok, és, hogy a húsra rá se bírok nézni, nemhogy egésznap a csirkéket sütögessek és szagoljam az átható illatát, ami valószínűleg beleszívódik a hajamba meg a ruhámba meg a bőrömbe, meg tudom is még hova...Azthiszem az első munkaórámban elhánynám magamat.

-Lányok azabaj, hogy jelenleg nincs jobb ötletem. És tudtommal se neked Dária, se neked Maddie nincs semmiféle tervetek, és nemtudom, hogy vagytok vele, de szerintem ideje ezzel az álláskérdéssel foglalkozni, mert nekem semmi, de semmi kedvem nincs hazautazni Budapestre. És kalkulájátok bele, hogy a Nandos Niall kedvenc étterme, és itt sokkal több esélyünk lesz összefutni velük, mint az utcán sétálva.

-Jólvan Abus drágám igazad van.-sóhajtott végül Mad- Csak adj nekünk egy, vagy két, maximum három napot. Várost akarok nézni, bulizni menni, vásárolni, végig járni a legmenőbb londoni boltokat, szórakozni! Aztán ráérünk még ezen a Nandos cuccon gondolkozni. Meg lehet, hogy ezelatt a két nap alatt találunk magunkat valami jobb munkát is, mert hát őszintén sírok a gondolattól, hogy valami ronda egyenruhában kajákkal foglalkozzak egésznap.- kacsintott rám. 

Pacsiztunk mindhármán, és ezzel a téma egyenlőre szerencsére le volt zárva. A mai nap a shoppingolásról, meg a londoni nevezetességekről fog szólni, és semmiféle sültcsirkéről.

 Bementem a fürdőszobába, hogy elkészüljek az induláshoz. Hosszú sötétbarna hajamat laza fonatba kötöttem,és egy nagy pilóta szemüveggel takartam el, az éjszaka nyomait viselő karikás szemeimet. Elgondolkoztam Abbie szavain, hogy az étteremben több esélyünk lenne találkozni a fiúkkal, és ettől akaratlanul is az álmomra gondoltam, és mosolyogni kezdtem.

Milyen lehet Zayn Malik élőben? Vajon ugyanolyan tökéletes, mint amilyennek elképzelem? És a többiek? Ugyanolyan bolondok, mint amilyennek látszanak? Furcsa belegondolni, hogy most közelebb vannak hozzánk, mint valaha. Ott lehetnek bármelyik sarkon, elgurulhatnak mellettünk egy autóval, vagy bárhol...

De felesleges is ilyenek gondolkozni, Abbie apukája, akinek kedvence elfoglaltsága volt összetörni az álmainkat, és visszarángatni minket a valóságba, valószínűleg az ilyen gondolatok hallatán meg kérdezné, hogy hány éves is vagyok valójában, de szerintem sohasem lehetsz túl öreg a tündérmesékhez.

Gyorsan csatlakoztam a csajokhoz akik már az ajtóban vártak rám. Az ilyen is ritkán fordul elő, hiszen általában én készülök el a leggyorsabban, és órákig várok a totojázásukra. Nevetgélve indultunk el az utcákon, és úgy éreztük, mintha már évek óta is laknánk.

-

 Abigél:

Álltunk hárman a reptéren, egymást kezét szorítva, és tudtuk, éreztük, hogy eddigi életünk legizgalmasabb nyara elé nézünk, és hogy sohasem fogjuk elfelejteni az elkövetkező két hónapot, ami talán majd az egész életünket megváltoztatja. Sokat utaztunk már, külön is, együtt is, de most valahogy más volt, benne volt a levegőben, hogy ezúttal valami rendkívüli fog történni. Dária, és Madléna, akit mindenki csak Maddienek szólít, tízéves korom óta a legjobbarátnőim. Együtt nőttünk fel, együtt sírtunk, nevettünk, együtt voltunk jóban rosszban, az azóta eltelt nyolc év alatt, szinte mindent együtt csináltunk. Olyanok, mintha a testvéreim lennének, és most együtt repülünk el Londonba, hogy az eddigieknél is nagyobb őrültségeket kövessünk el.

Ha mindez egy éve történik, valószínűleg másról sem beszélnénk most, minthogy majd biztosan találkozunk ott kinnt a One Direction tagjaival, megpillantanak minket, első látásra szerelmesek lesznek, és boldogan élünk amíg meg nem halunk az oldalukon, de egy év alatt felnőttem annyira, hogy pontosan belássam, milyen irreális is ez a gondolat. Nem mintha a rajongásom csökkent volna az irányukban, vagy mintha nem ábrándoznék üres perceiben olyasmikről, hogy majd egyszer Harry Styles-t mondhatom a barátomnak, de mindenestre már nem számítok arra, hogy érkezésünk első napján beléjük botlunk, és bekövetkezik ez a rózsaszín álom. De végülis nem is ezért utazunk Londonba, és a szerelem ettől függetlenül is ránk találhat.

A szüleink azzal a feltétellel engedtek el minket, ha az első két hétben sikerül mindhármunknak egy normális állást szereznünk, amiből majd tudjuk fizetni a lakbért a nyár további részére, ugyhogy muszáj lesz  valamit nagyon gyorsan kitalálnunk, mert semmi kedvem nincs két hét múlva vesztesen visszatérni Budapestre, és a nyár többi részét a Balaton, meg a Velencei-tó partján ücsörögve tölteni. Nem mintha nem lenne ez az ajánlat is csábító Maddiék társaságában, de ilyen nyarakból már volt elég, most pedig London a soros, hogy felfedezzük. 

-Hát akkor ideje hogy elrepüljünk drága madárkáim!-mondta ünnepélyesen Dária, akinek mániája volt, hogy minden nagyobb esemény előtt valami megható tósztot mondjon, vagy valami okosságot, aminek mi Maddie-vel, ugyan nem mindig értettük meg a lényegét, de Dáriánál ez már megszokott volt. Most viszont mindannyian izgatottan nevettünk, és lenéztünk a csuklónkon lévő aprócska tetoválásra. Három kis madárka volt mindegyikünkén, amit elvileg a jövőre esedékes ballagásunkra akartunk csináltatni, na de ki akart addig várni? Ránk jellemző módon már egy évvel korábban megcsináltattuk és most tökéletesen passzolt az utazásunk fílingjéhez. A három madárka minket jelképez, és hogy bármerre is repülünk majd az évek során, mindig számíthatunk majd egymásra, most fel is avatjuk őket.

-Na iduljunk a beszálláshoz, nehogy elkéssünk.-szólt Maddie, és már el is indult,rózsaszín magassarkúja hangosan kopogott a kövön. Dáriával egymásra mosolyogtunk, és mi is követtük őt a fedélzetre.